Állítólag megtörtént misztikus, érdekes történetek – 2

szombat, június 22, 2013

Leleplező medikaköpet

Történt egyszer egy intézményében, hogy az emberi nyál összetételét vizsgálták az ifjú orvostanhallgatók. A mikroszkóp lencséje alá helyezett tárgylemezen helyet foglaló minta képét szép nagy formátumban kivetítették a falra és a prof az illusztráció segítségével magyarázott hosszasan. Egy idő után azonban – az anyag illékony volta miatt – újabb mintára volt szükség.

A prof megkérte az egyik csinos medikát, hogy legyen segítségére a hiányzó minta pótlásában. A hölgy a felkérésnek maradéktalanul eleget tett, majd a mikroszkóp alá helyezték ismét a tárgylemezt. Na ezt a pillanatot a leányzó egy életre megjegyezte… Ugyanis a kép közepén feltűnt egy jól felnagyított, vergődő, egysejtű ostoros… A leányzó tűzvörösen rohant ki az óráról. A prof nézett utána egy kicsit, majd ennyit fűzött a dologhoz: “Hát igen. Ideális körülmények között hetekig is elélnek.” (ondó)

   

Meglepően vakmerő önkéntes tűzoltók

Egyszer tűz ütött ki egy füves mezőn egy farm mellett. A helyiek kihívták a kerületi tűzoltókat, hogy oltsák el a tüzet. A tűz azonban nagyobbnak bizonyult, mint amire számítottak, a tűzoltók nem tudtak megbirkózni vele. Valaki azt ajánlotta, hogy hívják ki a közeli önkéntes tűzoltó-társulatot is. Annak ellenére, hogy erős kétségek voltak azt illetően, hogy az önkéntes brigád felszerelése jelent-e bármilyen segítséget egyáltalán, a hívás megtörtént. Hamarosan megérkeztek a büszke önkéntes tűzoltók egy igen lerobbant állapotban levő öreg tűzoltóautón. Egyenesen a tűz irányába hajtottak, sőt, bementek az autóval a tűzbe és pont a középen megálltak!

A tűzoltók villámgyorsan leugráltak az autóról és őrült gyorsasággal elkezdtek vizet spriccelni minden lehetséges irányba. Rövid idő alatt teljesen eloltották a tűz magját és ezzel szétválasztottak a tüzet két teljesen jól kordában tartható részre. Mindezt látva a szomszédos farm tulajdonosa annyira meg volt elégedve az önkéntes tűzoltók munkájával, hogy ott helyben kiállított a tűzoltó brigád számára egy csekket 1000 dollárról. A helyi újság riportere azon nyomban megkérdezte a csapat vezetőjét, hogy mit szándékoznak tenni ezzel a pénzzel. “Azt hiszem ez elég egyértelmű” válaszolt a főtűzoltó – “Legelőször is mindenképpen megjavíttatjuk a féket a tűzoltóautón.”


A vőlegény gonosz bosszúja

Különleges formáját választotta bosszúvágya kielégítésének egy megcsalt vőlegény. Lakodalmának csúcspontján, a meleg hangulatú rokoni pohárköszöntők után ő is felállt, hogy szóljon az összegyűlt több mint 300 fős vendégsereghez. Meghatottan megköszönte mindenkinek, hogy eljött az esküvőre, megköszönte a szép ajándékokat, majd a menyasszony szüleihez fordulva, külön köszönetet mondott nekik, hogy pénzüket nem sajnálva fél vagyonukat ráköltötték az esküvőre. Nemkülönben megdicsérte egyik legjobb barátját, milyen sokat tett ezért a feledhetetlen estéért.

Ezután megkérte az ünneplő tömeget, hogy mindenki nyúljon a széke alá, és szedje le az ülőke alá erősített levélkét. A násznép kíváncsian nyitotta ki borítékot, és nagy döbbenettel szemlélte a benne rejlő fotókat, amelyen a menyasszony félreérthetetlen pózokban élvezte az életet az imént említett baráttal. Míg a felháborodott násznép a fotók iruló-piruló szereplőit szidalmazta, a friss férj továbbállt a rendezvényről. Másnap első dolga volt, hogy felbontsa házasságot, és megveregesse saját vállát, mert még esküvő előtt felderíttette egy magánnyomozóval a csalfa menyasszony és a hű barát titkos kapcsolatát.

   

Tévedés

Egy csúnya, ködös, novemberi éjszaka két rosszfiú felkerekedett, hogy kifosszák az egyik kis lakótelepi bisztrót. Simán be is jutottak a helyiségbe, se riasztó, se kamera, ezért úgy döntöttek, hogy visznek mindent, ami mozdítható. Egy bibi volt csupán: csak egy sporttáskát hoztak. Telefonáltak hát az egyik taxis ismerősüknek, aki már egy előző betöréskor is segítette őket. A taxis most is cimbora volt, azonnal indult a helyszínre segíteni.

A betörők közben összepakoltak, és amikor a ködben meglátták a kocsi féklámpáját kirohantak, feltéptek a hátsó ajtót és beszórtak egy kupac lopott holmit. Nehéz eldönteni, ki lepődhetett meg jobban: a kocsiban ülő kerületi zsaruk, akiket egy közelben lakó értesített, mert fényt látott a boltban, vagy a rosszfiúk, akik későn vettek észre, hogy a kocsi márkája és színe ugyan stimmel, de az oldalán Taxi felirat helyett rendőrségi logó szerepel…

Feliratkozás a viccfutárra:
V I C C É R T E S Í T Ő

Viccfutár